Zoón politikon

A nyári szünet előtti utolsó ülésnapon, július 5-én fogadta el az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt, mégsem ez az esemény került az érdeklődés középpontjába. Vigyázó szemeinket inkább Debrecenre vetettük: ezen a napon hirdetett ugyanis elsőfokú ítéletet a Debreceni Törvényszék a kémkedési perként ismert büntetőügyben. A bírósági döntés értelmében Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő börtönbüntetést kapott.  Az egyes politikai erők reflektálása tökéletesen illeszkedik az unalomig ismételt politikai szólamokba: míg a kormánypártok „maffiabaloldalt” emlegetnek, addig Mesterházy Attila koncepciós per rémképét vizionálja.

Magával az üggyel nem kívánnék ezen cikk keretében foglakozni, hiszen már csak a feltételezés – magyar állami segédlettel hatolhattak be oroszok a Nemzetbiztonsági Hivatalba – is megérne egy külön bejegyzést. Ugyanígy nem szeretném már most kommentálni az elsőfokú bírósági ítéletet sem, mivel a fellebbezések következtében az még nem emelkedett jogerőre. Véleményem szerint a volt titokminiszter lehetséges börtönbüntetése jelen helyzetben sokkal relevánsabb kérdést vet fel: ez pedig az elszámoltatás.

A Fidesz 2010-es választási programjában hirdetett keresztes hadjáratot a 2002-2010 közötti szocialista kormányok által elkövetett visszaélések ellen. Álljon itt bizonyítékul egy idézet a Nemzeti Ügyek Politikájából: „A szocialisták kormányzásának lezárása nem mehet elszámolás nélkül. A múlt lezárásának feltétele a pontos, precíz és felelősségteljes elszámolás, ami nem jelenthet politikai leszámolást…”. Nagy reményekkel és soha nem látott méretű felhatalmazással – mely természetesen együtt járt a társadalom részéről érkező óriási elvárásokkal – vágott tehát neki a kormányzat a választási ígéret teljesítésének. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kormányváltáskor létrehozott elszámoltatási kormánybiztosi poszt. (Ez a tisztség korántsem olyan új keletű, mint amilyennek elsőre gondolnánk, hiszen 2002-ben közpénzügyi államtitkárként Keller László felelt az első Orbán-kormány regnálása alatt elkövetett visszaélések feltárásáért.)

Az évek teltek, a kormánybiztosok múltak (Papcsák Ferencet Budai Gyula követte, de a poszt 2012 novembere óta betöltetlen) az eredmények azonban sehogy sem jöttek. Nemhogy szocialista fejek nem hullottak, de az idő múlásával és a választások közeledtével Damoklész kardja egyre inkább a fideszes politikusok feje fölött lebeg. A szocialisták felelősségre vonása során számtalan ügy jelentéktelenedett el: a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásában nem sikerült bizonyítani a nagypolitika érintettségét; a bábolnai ménesbirtok ügyében Tátrai Miklóst nem jogerősen felmentették; az MSZP–SZDSZ-es vezetés idején történt fővárosi ingatlan-panamavádak sem nyertek bizonyítást a bíróságon és még a BKV-végkielégítések ügyében sincs érdemi előrelépés. Nagy várakozás előzte meg a Sukoró-ügyet, és éppen itt szenvedte el az elszámoltatási gépezet a legnagyobb pofont, ugyanis az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást Gyurcsány Ferenc ellen.

Mindezek alapján nem igényel különösebb elemzői kompetenciát az eddigi kormányzati teljesítmény értékelése. Ha nagyon profán módon akarnék fogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy „sok hűhó semmiért”. A kép azonban ennél sokkal árnyaltabb. Az egyik oldalon az elszámoltatás elégtelenségét rója fel egyre több kiábrándult – jobboldali – szavazó a Fidesz-KDNP kormánykoalíciónak. Ezzel szemben a kormányzat az igazságszolgáltatás függetlensége felett jár örömtáncot, hogy lám-lám, mégsem igazak azok az ellenzéki aggodalmak, melyek Magyarország jogállamiságát kétségbe vonják, hiszen az ügyészség és a bíróság mondta és mondja ki a végső szót az egyes ügyekben.

A szocialista kormányok hivatali ideje alatt elkövetett visszaélések ellen meghirdetett hosszú hadjáratban számos csatából került ki vesztesen a kormányzati elszámoltatás. A fideszes választási kampány egyik legkiemelkedőbb és a választópolgárok által is könnyen számon kérhető ígéretének teljesítése finoman fogalmazva is döcög. S mivel az eredmények sem az előre eltervezettek szerint jöttek, így maga a kormányzat sem volt érdekelt abban, hogy napirenden legyen az elszámoltatás. (Ékes bizonyítéka ennek az az egyszerű, kézenfekvő tény, hogy az elszámoltatási kormánybiztos honlapjára a legutóbbi bejegyzés 2012 augusztusában kerül fel.) Az egymást érő fiaskókat látván egy korábbi „sikertörténet” emlékképe idéződik fel: Keller László elszámoltatói tevékenysége is zátonyra futott a 2000-es évek első felében.

A kudarcok után azonban egy második esélyt kapott a kormányzat a kémkedési perben meghozott elsőfokú ítélettel.  Távol álljon tőlem a hatalmi ágak, jelen esetben a végrehajtó és bírói hatalom összefonódását feltételezni az ítélet kihirdetésének dátuma kapcsán, de az időzítés egyszerűen tökéletes! Ez a döntés ugyanis egyszerre hallgattatta el az elszámoltatás eredményességét bíráló, egyre erősödő kritikus hangokat; bizonyította be, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország és mindezek fejében még a Gyurcsány-éra egyik meghatározó szereplőjét, egy toppolitikust is sikerült „elkapni”.

Már a szocialista kormányzás idején nőtt a társadalmi igény az elszámoltatásra, melyet kitűnő érzékkel artikulált a Fidesz a 2010-es kampányban. Utólag azonban már jól látszik, hogy a párt inkább a választók felől érkező túlzott elvárásoknak kívánt megfelelni és a politikai célok felülírták a realitást. Ez az út viszont könnyen egyirányúvá válhat, s a kirakatperek rémisztő világát vetítheti előre. A demokratikus értékek és a joguralom mellett való kiállás esetén nem fordulhat elő A tanú című film mára klasszikussá váló jelenetében Pelikán elvtárs tanúvallomását megkapva ezt mondja: „elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”. Rendkívül óvatos politikát kell tehát folytatnia a kormánynak, hiszen egyszerre kell kielégíteni a társadalmi igényeket, illetve vigyázni arra, hogy ne csorbuljon a jogállamiság.

Az elszámoltatásnak pártszínektől függetlenül folytatódnia kell, ugyanis egy fejlett demokráciában nem évülhet el a választott politikusok hatalommal való visszaélésének bűncselekménye. Tisztában vagyok azzal, hogy a korrupciót nem lehet egyik napról a másikra legyőzni, de ha a fokozatosság elvén halad a mindenkori kormányzat, akkor máris „fehérebben” láthatjuk majd a világot. A 4-es metró, a Bálna (lánykori nevén: CET) vagy a közmű-privatizáció ügyének lezárása kezdetnek nem is hangzik rosszul!

Megpróbálok egy kicsit egy bizonytalan, biztos pártpreferenciával nem rendelkező szavazó fejével gondolkodni. Nehéz, szinte reménytelen vállalkozásról van szó, hiszen a bizonytalanok csoportja vélhetően egyáltalán nem homogén: nem tudjuk teljes bizonyossággal meghatározni, hogy miért nem tudják, kire adnák le voksukat, valószínűleg egy ezt vizsgáló közvélemény-kutatáson rengeteg különböző válasz érkezne erre a kérdésre azon túlmenően, hogy kiábrándultak a politikából és politikusokból. Úgy gondolom, sokan úgy érezhetik, hogy egy párt sincs, aki az ő érdekeiket képviseli, az ő problémáikat felkarolja és megoldást próbál rá találni a törvényhozásban. 

Pedig évek óta az ő táboruk a legnépesebb, így a jövő évi választás eredményét nagymértékben befolyásolhatják. Szerepüket kicsit az amerikai elnökválasztások során az úgynevezett billegő államokéhoz tudnám hasonlítani: ezekben az államokban előre nem lehet tudni, melyik elnökjelölt fog nyerni, így kampányuk során sok energiát fektetnek abba, hogy az ott élő embereket a maguk oldalára állítsák. Ott egy tiszta kétpártrendszerről beszélhetünk, a 2010-es választásokig nálunk is ebbe az irányba mutattak a tendenciák, a pártrendszer koncentrálódott. Jövő tavasszal, mint azt a hazai politikai elemzők olyan sokszor tárgyalták már elemzéseikben, az új választási rendszer szabályai miatt az ellenzéknek szinte csak összefogással, megegyezéssel lehet esélyük a Fidesz ellen, lenne tehát két pólus, valamint a Jobbik (a Jobbik szerepe is rendkívül fontos lehet). Az említett bizonytalanok szerepe és szavazata tehát nagyon fontos lehet minden politikai erőnek, kiváltképp az ellenzéknek, a Fidesz egyelőre a közvélemény-kutatási adatokból kiindulva joggal érezheti nyeregben magát. 

Mint írtam, nem tudni, hogy a bizonytalanok milyen rétegekből kerülnek ki, azonban vannak olyan társadalmi csoportok, melyek jó eséllyel megszólíthatóak lehetnek, rengeteg írás foglalkozik velük mostanában. Talán a legelkeserítőbb helyzetben és a legtöbben a szegények vannak, mint azt olvashatjuk a Ténytár bejegyzésében is. A szegények sorsa mindenképpen egy olyan téma lehet a választási kampányban, amelyet legjobban képviselni képes párt/pártszövetség sok szavazót szerezhet. Ide sorolnám még a nyugdíjasok helyzetét és a nyugdíjak értékét, a fiatalok esélyeit a munkaerőpiacon és kivándorlásukat, de van még néhány téma mindezek mellett, melyek fontosak lehetnek, mint ahogy az ebben az írásban jól ki van fejtve.

Ezeket a kérdéseket áttekintve rájöhetünk, hogy egytől-egyig olyan, amiket egy baloldali párt magáévá tehet, képviselhet, sőt, egyszerűen muszáj felkarolnia. Egy korábbi bejegyzésben írtam a Mesterházy-féle videóról, melyben az MSZP legfontosabb célcsoportjait próbálják megszólítani, leírtam, miért nem fog ez valószínűleg sikerülni nekik. Továbbra is azt mondom azonban, hogy nincs más esélye az ellenzéknek, minthogy megtalálja azokat a rétegeket, akiknek jelenleg szinte nincs képviseletük, akik rosszul jártak az elmúlt három évben, megtalálják annak az okát, hogy miért nem rendelkezik pártpreferenciával a választópolgárok nagy része, és az ő problémáikra is megoldást találjanak. 2010-ben ezt az utat járta be a Jobbik is, és akkor megdöbbentő mennyiségű szavazatot kaptak. 

Végül visszatérve arra, mit láthat jelenleg egy bizonytalan szavazó. A politikai mező többszörösen megosztott: az egyértelmű kormányoldal-ellenzék törésvonal mellett töredezett az ellenzék is, ezen belül beszélhetünk a Jobbik és a magát demokratikus ellenzéknek nevező pártok ellentétéről, és mint tudjuk, a baloldal is megosztott. Több, mint valószínű, hogy létrejön valamiféle megállapodás a baloldali szervezetek között, ám ez nem lesz képes teljes mértékben lezárni az ezen belül dúló hatalmi harcokat. Hiába készül az MSZP és az Együtt-PM programja is, hiába járják az országot a hozzájuk köthető politikusok folyamatosan, csak a tárgyalási folyamatok körülményességéről és lassúságáról, a jelöltek hiányáról lehet hallani és olvasni. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy nincs egy ember, aki mögé felsorakozik mindenki, akire egy erős és hiteles jelöltként tekinthetnénk, aki méltó és esélyes kihívója lehet Orbánnak. Jelenleg inkább Mesterházy tűnik befutónak a miniszterelnök-jelölti pozícióra, ám kérdés, nem lesz-e kevés idő ahhoz, hogy az egész baloldalt képviselő és összefogó jelöltként képesek legyenek felépíteni. Igaz, hogy a kampány igazán csak ősszel fog beindulni, ám ez már egy tavaly október óta húzódó történet, melyet Bajnai valószínűleg sokkal hamarabb el akart dönteni, ám ebben teljes kudarcot vallott, akkorát, mely úgy tűnik, miniszterelnök-jelöltségébe fog kerülni.

Egy bizonytalan szavazó tehát teljes bizonytalanságot láthat az ellenzékre tekintve jelenleg. Ilyen körülmények között nehéz azt a látszatot kelteni, hogy képesek lehetnek a demokratikus ellenzék pártjai megoldani a társdalom és a gazdaság problémáit. Természetesen rengeteg idő van még jövő tavaszig, de ha nem történik hatalmas változás, nem lesz kétséges a Fidesz újabb győzelme.   

A napokban hozta nyilvánosságra a Transparency International legújabb korrupciót mérni hivatott felmérését. A Globális Korrupciós Barométer 2013 egy egész világra kiterjedő, összesen 114000 embert megkérdező kutatás, melynek eredményeit egy sajtótájékoztató keretében ismertették (az eredményekről részletesebben a TI Magyarország oldalán lehet olvasni, a számok és eredmények értékelésére sem térnék ki, megtette ezt például a Vastagbőr is).

Ami a témával kapcsolatban elgondolkodtató, az az ilyen és ehhez hasonló elemzések módszertana. Sajnos olyan fontos részletekről, mint a minta összetétele vagy a felmérés során használt adatfelvételi módszer nem rendelkezem  sok információval. Annyit lehet tudni, hogy 1000 embert kerestek meg/hívtak fel/töltettek ki online kérdőívet tavaly novemberben, ez a létszám megfelelő ahhoz elméletileg, hogy megfelelő súlyozással és jól összeállított mintával valós képet kapjunk az ország népességének véleményéről, azaz reprezentatív lehessen a minta. A lényeg véleményem szerint az előző mondatban van: az állampolgárok véleményét tükrözik a kapott adatok. Az pedig, hogy milyen válaszok érkeznek a kérdőívben feltett kérdésekre (sajnos a kérdőívet sem láttam), sok tényezőtől függ, a válaszokat rengeteg külső körülmény befolyásolhatja. Az egyik legfontosabb szempont a média tevékenysége, a média napirend-befolyásoló erejéhez napjainkban kétség sem férhet. Ha sokszor szerepelnek a híradásokban korrupciós botrányok, agresszíven rászáll a témára a média, nagyobb a valószínűsége, hogy az emberek magasnak érzik a korrupció szintjét. Lehet erre mondani, hogy ha nincs mutyizás, nem is fogunk ilyen híreket olvasni/hallani. Ez részben jogos felvetés, ugyanakkor természetesen egy újságíró nem minden esetben képes eldönteni, hogy az adott üggyel kapcsolatban bizonyítottan korrupcióról van-e szó, vagy némileg politikai színezetű lejáratásról beszélhetünk-e (ergo már azt is nehéz az átlagembernek megállapítania, hol húzódik meg a korrupció és nem-korrupció között a határvonal). Nehéz eldönteni, mennyi egy-egy hírnek a valóságalapja, de sok függ azoknak a tálalásától. Ide sorolható még az adatgyűjtés időpontja is: amennyiben az adott időszakban épp sok botrány kerül napvilágra, ez az emberek korrupcióval kapcsolatos közérzetére hatással lehet. 

További fontos tényező maga a minta. Itt főleg a pártpreferenciák befolyásoló erejére gondolok. Hatalmas sarkítással élve egy jelenlegi adatfelvétel során valószínűleg egy alapvetően baloldali válaszadó esetében nagyobb az esély arra, hogy magasabbnak ítéli meg a korrupció szintjét, mint egy kormánypárti állampolgár. Erre természetesen nem tudok adatokat felhozni, csupán egy felvetés részemről, mely adott esetben jelentősen torzíthatja az eredményeket. Amennyiben beigazolódna hipotézisem, ezt egy ilyen felmérés során rendkívül nehéz lehet kiszűrni. 

Egyéb aggályok is felmerülhetnek a kutatással kapcsolatban, melyeket nagy szeretettel várok komment formájában, ugyanígy természetesen az ellenvéleményeket is. Meglátásom szerint a korrupciós felméréssel kapcsolatos legnagyobb problémát azt jelenti, hogy ez gyakorlatilag egy közvélemény-kutatás, a megkérdezettek véleményére, az országban uralkodó közhangulatra alapoz. Ugyanakkor mivel a korrupciót reálisan mérni más módszerekkel nem igazán lehetséges, így be kell érnünk ennyivel: mint a politikában, ezen a téren is az emberek véleménye a legfontosabb. 

Az elmúlt napok egyik legforróbb témája az úgynevezett Tavares-jelentés, melyet tegnap fogadott el igen megosztott szavazáson az Európai Parlament. Néhány órával ezelőtt erre válaszul kikerült egy országgyűlési határozat szövegtervezete, (http://www.parlament.hu/irom39/11729/11729.pdf) melynek megfogalmazói rendkívül éles kritikával illetik az EU szerveit, közvetetten önmagában az Uniót is. Miért van szükség erre a határozatra? 

Magával a jelentéssel nem foglalkoznék, ahogy a határozattervezetről tartalmáról sem szólnék, megtette és folyamatosan teszi ezt helyettem több hírportál és blog. Az ügy kapcsán inkább kormányunk mozgástere és kommunikációja mögött rejlő motivációk az érdekesek. A benyújtott tervezet ugyanis a megszokottnál is erősebben kritizálja az EU Magyarországgal kapcsolatos tevékenységét, a túl rövid pórázt, hogy bizonyos alkotmányos és jogszabályozási kérdésekben nem vagyunk teljesen függetlenek Brüsszeltől. Nem mondok azzal újat, hogy az elmúlt három év retorikája a szabadságharcra épült nagyban: hazánk szuverenitását nem korlátozhatja az Európai Unió, pláne, ha az Alaptörvény rendelkezéseiről van szó. Hiszen a Fidesz politikájának az alapja nyilvánvalóan és logikusan a kétharmados többség, melyet akármilyen körülmények között, akármilyen választási rendszeren keresztül, mégiscsak a néptől kapott. Az így kapott többséggel pedig felhatalmazást kaptak egy új alaptörvény alkotására, mellyel a népet kívánják szolgálni. Tehát legfőbb feladatuknak tartják annak védelmét még az EU-val szemben is. Orbán a nemzetet, a hazát és saját érdekeinket minden fölé emelő politikájának épp az ilyen és ehhez hasonló momentumok a tökéletes manifesztációi, ezek a megnyilvánulások, noha elég radikálisnak tűnnek, egy jól felépített, több éve tartó és egyre kerekebbé váló történetnek az elemei. Ha egy ilyen jelentésre nem ilyen módon reagálna a kormány, korábbi tevékenysége hitelét vesztené, kártyavárként omlana össze, az pedig, hogy Orbán tegnapi beszéde a hazai választóknak szólt, teljesen természetes dolog, egy felszólalás az Európai Parlamentben tökéletes lehetőséget nyújt erre. 

Természetesen lehet vitatni az Alaptörvény tartalmát, és egyet lehet érteni a Tavares-jelentéssel, és nyilvánvalóan illethető kritikákkal a mostani kormány tevékenysége. Ebben a bejegyzésben inkább a kommunikációjukat, valamint főleg határozattervezet mögött húzódó okokat kívántam megfejteni. Ezek alapján kijelenthető, hogy teljesen konzisztens, logikus és jól felépített egyelőre a stratégia. 

Mára csupán egy rövid bejegyzést írok, melyben a blog facebookos elérhetőségéről adok hírt. 

Amennyiben tetszett a kedves olvasónak egy-egy bejegyzés, kövesse a blogot facebookon az alábbi linken:

https://www.facebook.com/pages/Zo%C3%B3n-politikon/126754984200617

A rövid poszt apropójául Fodor Gábor budaörsi vendégeskedése szolgál, melyre az MSZP Közéleti Klub meghívása apropóján került sor a napokban. A www.minalunk.hu tudósítását olvasva és a Fodorral készült interjút hallgatva érzékelhető igazán, milyen nehéz helyzetben van az, aki magát liberálisnak vallja, pláne azért, mert nem tud kire szavazni. Hiszen a magát egyetlen liberális alternatívának nevező párt vezetőjén is az érződik: nem igazán tudja, hol a helye, hol helyezkedik el a politikai palettán, ki lehet a szövetségese, kihez képest kell pozicionálnia magát. Úgy tűnik számomra, hogy a jelenlegi helyzetben pusztán a liberális ideológia hangoztatására nem reagálnak kellő  mértékben a választópolgárok. 

A legjellegzetesebb elem ezzel kapcsolatban az, amikor Fodor Orbánról beszél. Mesél a közös múltjukról, valamint kiemeli, hogy tehetséges politikusról van szó, a közönség ekkor felhördül, amire a tudósítás szerint Fodor  rögtön kormánykritikával reagál. Számomra ez mutatja meg igazán, hogy nincs a legalapvetőbb liberális eszméken kívül mondanivalója a Magyar Liberális Pártnak, és nem találják a helyüket, nem tudják, kiknek és mit mondhatnak vagy kell mondaniuk. Ez pedig jól mutatja a magyar liberalizmus helyzetét is. Az ilyen jellegű fórumok segítségére lehetnek abban Fodornak, hogy felmérje, milyen réteg vevő rájuk, miket kell mondania, kiket tekinthet partnerének. Ugyanakkor vigyáznia kell, nehogy végül saját magát is becsapja, és pusztán politikai haszonszerzés gyanánt kössön alkukat: ekkor elkövetné ugyanazt a hibát, melyet korábban az SZDSZ is. 

A tudósítás és a rövid interjú az alábbi linken tekinthető meg: http://www.minalunk.hu/Budaors/hirek/6974/253/Fodor_Gabor_varja_sorai_koze_Wittinghoff_Tamast_is

Adott egy párt, mely a nem túl sikeresnek mondható hatalmon eltöltött nyolc év után történelmi vereséget szenved. Rengeteg szavazó pártol el tőlük, legfontosabb politikusaik teljesen elvesztik hitelességüket a botrányokkal tűzdelt kormányzás ideje alatt, nincsenek megfelelő, az embereknek jól elmesélhető válaszaik az ország problémáira, a kampány teljes kudarc. Azonban még így is az ellenzék legerősebb pártja lesz, még ha ennek a kétharmaddal rendelkező kormányoldallal szemben nincs sok jelentősége, csak az ellenzéken belüli viszályok tekintetében egy fontos hivatkozási pont.

Mi ekkor a teendő? A legkézenfekvőbb válasz a teljes, mindent érintő megújulás. Új emberek kellenek a párt vezetőségébe, a frontvonalba, akikkel hitelesen eladható, hogy valami újat képviselnek, ugyanakkor nem taszítják el magukról a korábbi törzsszavazókat. Az alsóbb szinteken is szükséges a változtatás, már amennyiben megfelelő rekrutációs lehetőségek állnak rendelkezésre (az állampolgárok, azon belül a fiatalabb korosztályok apolitikussága ezt jelentősen nehezíti, melyről egy későbbi posztban lesz szó), a megújulásnak mindenhol be kell következnie, hogy kellően hatékony lehessen a párt működése. Újra kell definiálni saját magukat, egyrészt megmaradni azon az irányvonalon, amin korábban is voltak, és megtalálni azokat a pontokat, amiket újra kell gondolniuk. Elengedhetetlen, hogy megtalálják azokat a témákat és azokat a társadalmi rétegeket, melyeket képviselni akarnak, amik a párt profilja alapján a legfontosabb célpontnak számítanak. Szükséges ezekkel kapcsolatos szakpolitikai megoldások kidolgozása is, ennél is fontosabb azonban egy olyan stratégia kialakítása, melynek segítségével potensnek látszanak a választópolgárok szemében ezen feladatok végrehajtására. Ez egy nehéz és összetett feladat, nélkülözhetetlen kelléke azonban egy karizmatikus, hiteles vezető, aki illeszkedni tud ebbe a szerepbe. Ajánlott továbbá olyan kampányeszközök alkalmazása, amiket korábban kevésbé használtak ki, és amikkel a lehető legtöbb emberhez el tudják juttatni üzeneteiket. Például az internet, például a videómegosztó portálok.

Most csinálhatnám azt, hogy a fentebb felsoroltakat megvalósulási arányát százalékosan értékelem a szocialistákkal kapcsolatban, hasznosabb azonban, ha egy néhány napos videót linkelek. 

https://www.youtube.com/user/mszpofficial?v=vpHhR_u6G5k

Mesterházy 5 pillér nevet viselő promovideóját több blog is megosztotta (például:  http://kepviselofunky.blog.hu/2013/07/01/na_vajon_kik_jarnak_megint_jol#comments). Úgy gondolom, ha a videóról beszélni akarunk, ketté kell választani annak mondandóját és a képi világot. Előbbivel kezdeném. 

A szocialisták elnöke kiemeli azokat a rétegeket, akikkel kiemelten foglalkoznának kormányra kerülésük esetén (gyermekek, nők, munkavállalók, kis- és középvállalkozók és a nyugdíjasok), mindezek előtt kijelenti, hogy az egész ország jól járna az MSZP-vel. A kiemelt csoportok illenek a párt profiljába, egy szocialista párttól nem meglepő, hogy a munkavállalókat képviseli és a szegénység ellen küzd, ez abszolút logikusnak tekinthető, és a megmaradt szavazók is elégedetten hallgatták valószínűleg ezeket a mondatokat. Említ néhány olyan területet is Mesterházy, amivel a jelenlegi kormánnyal elégedetlen embereket is képes talán megszólítani, ide sorolható a többkulcsos adózás bevezetésére tett ígéret. A gyerekek említésének talán pedig csak az volt a célja, hogy a politikus emberi oldalát is kidomborítsa a videó (ˇ"én, mint apa"). Az üzenetek világosak, könnyen érthetőek és feldolgozhatóak, a saját programjukról beszél, nem pocskondiázza direkt módon a kormányt, egy háromperces videóba ezeken felül nem szükséges több információt tenni. Ugyanakkor nem hangzott el semmi olyan eget rengető dolog, melyre felkapná az ember a fejét. Mint írtam, elvárható egy szocialista párttól, hogy ilyen értékrendet képviseljen, de mégis hiányzik valami plusz, ami meggyőzné az embert, hogy az MSZP-re adja voksát, kicsit üresnek, nem eléggé eredetinek tűnik a mondanivaló. Az időzítés is kérdéses, itt a megoldás valószínűleg az Együtt-PM-mel folytatott baloldali házi bajnokság, hiszen a szocialisták nem maradhatnak csendben, amikor Bajnaiék az országot járják. Összességében ha csak és kizárólag a mondanivalót vizsgáljuk, nincs egyéb kifogásolnivaló. 

Viszont. mint fentebb írtam, nem mindegy, ki és hogyan adja elő az üzenetet, és sok esetben ez sokkal fontosabb, mint maga az üzenet. A videó alapján meg kell állapítani, Mesterházy nem képes olyan politikusként fellépni, aki erőt, cselekvésre képességet sugároz, hiszen az emberek többsége nem tud mással foglalkozni, mint furcsa fejrángásával és egyáltalán nem természetesnek ható mimikájával. Ilyenkor kerül előtérbe az, mennyire fontos egy vezető karizmája és hitelessége, mely a kampány során is lökést adhat egy pártnak. Szükséges egy vezér, akiben képesek megbízni a választópolgárok, akire egy egész párt vagy jelen esetben akár választói szövetség kampányát is lehet építeni, pláne, mikor az ellenfél nem kisebb név, mint Orbán Viktor. Le kell szűrniük a szocialistáknak a videó tanulságait: Mesterházyval kapcsolatban át kell dolgozniuk stratégiájukat, mert jelenlegi próbálkozásaik inkább a nevetség tárgyává válnak. 

Lehetséges a politikáról nézeteinktől, értékeinktől mentesen beszélni? Mit jelent egyáltalán az objektivitás a politikával kapcsolatban? Szükséges-e egyáltalán, ilyen célokat kitűznie bárkinek is, mikor egy elemzést ír vagy politizálni kezd? 

Természetesen a fenti kérdésekre lehetetlen egyértelmű és kizárólagos választ adni. A politika épp ettől szép, mert nem létezik egy jó válasz semmire sem, mindenki az alapján gondolkodik az adott ügyről, amilyen eszmerendszer a legközelebb áll hozzá (sokan épp emiatt is tartják mocskos dolognak a politikát). A közérdeknek megfelelő döntés meghozása azon egyszerű okból kifolyólag tűnik lehetetlennek, hogy erről senkinek nincs fogalma, még a legalaposabb közvélemény-kutatás is képtelen azt valószínűleg feltárni. Véleményem szerint épp ez ad legitimitást bizonyos politikai jellegű döntéseknek, melyeket a másik oldal általában élesen támad: a közjót az épp kormányzó erők a saját értelmezésük, nézeteik alapján határozzák meg, ehhez mérten alakul kormányzásuk. Az értékek szerepe áthatja az egész politikájukat, megkerülhetetlen tényező. 

Lehet-e mentes ezektől az értékektől egy politikai elemzés? Nehezen. Közhelyek tárházát Lehetne ezzel kapcsolatban említeni, még egy politikai elemző is elmegy szavazni, a hozzá legközelebb álló értékeket képviselő párt mellé húzza be az ikszet. Egy politikáról elemzés céljából nyilatkozó ember célja azonban nem lehet a befolyásolás, a politikusok meghosszabbított kezeként való viselkedés, ezt a cél a közélet egyéb szereplőinek kell ellátniuk, sajnos nálunk egyelőre nem látható éles elválás sok esetben a szerepfelfogások között, és erről bizony a magukat elemzőként aposztrofáló szereplők is tehetnek. 

Blogom célja, hogy az aktuális eseményekről írjak a lehető legobjektívebben, amennyire ez lehetséges. Megpróbálom megérteni az adott döntéseket, az események főszereplőinek szándékait, esetleges értelmezési lehetőségeket felsorakoztatni, a történések értékelését pedig inkább az olvasókra hagyom. Mint blogom nevében szerepel, ezen a ponton fontosnak tartom a közérthetőséget is, minden eseményről a lehető legvilágosabban, legérthetőbb módszerekkel igyekszem írni. Témáimat illetően igyekszem mind szakpolitikai, mind pártpolitikai ügyekre fókuszálni, akár közvélemény-kutatási adatokkal és a pártok kampányaival is foglalkozni. 

Jó olvasást kívánok!