A nyári szünet előtti utolsó ülésnapon, július 5-én fogadta el az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt, mégsem ez az esemény került az érdeklődés középpontjába. Vigyázó szemeinket inkább Debrecenre vetettük: ezen a napon hirdetett ugyanis elsőfokú ítéletet a Debreceni Törvényszék a kémkedési perként ismert büntetőügyben. A bírósági döntés értelmében Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő börtönbüntetést kapott. Az egyes politikai erők reflektálása tökéletesen illeszkedik az unalomig ismételt politikai szólamokba: míg a kormánypártok „maffiabaloldalt” emlegetnek, addig Mesterházy Attila koncepciós per rémképét vizionálja.
Magával az üggyel nem kívánnék ezen cikk keretében foglakozni, hiszen már csak a feltételezés – magyar állami segédlettel hatolhattak be oroszok a Nemzetbiztonsági Hivatalba – is megérne egy külön bejegyzést. Ugyanígy nem szeretném már most kommentálni az elsőfokú bírósági ítéletet sem, mivel a fellebbezések következtében az még nem emelkedett jogerőre. Véleményem szerint a volt titokminiszter lehetséges börtönbüntetése jelen helyzetben sokkal relevánsabb kérdést vet fel: ez pedig az elszámoltatás.
A Fidesz 2010-es választási programjában hirdetett keresztes hadjáratot a 2002-2010 közötti szocialista kormányok által elkövetett visszaélések ellen. Álljon itt bizonyítékul egy idézet a Nemzeti Ügyek Politikájából: „A szocialisták kormányzásának lezárása nem mehet elszámolás nélkül. A múlt lezárásának feltétele a pontos, precíz és felelősségteljes elszámolás, ami nem jelenthet politikai leszámolást…”. Nagy reményekkel és soha nem látott méretű felhatalmazással – mely természetesen együtt járt a társadalom részéről érkező óriási elvárásokkal – vágott tehát neki a kormányzat a választási ígéret teljesítésének. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kormányváltáskor létrehozott elszámoltatási kormánybiztosi poszt. (Ez a tisztség korántsem olyan új keletű, mint amilyennek elsőre gondolnánk, hiszen 2002-ben közpénzügyi államtitkárként Keller László felelt az első Orbán-kormány regnálása alatt elkövetett visszaélések feltárásáért.)
Az évek teltek, a kormánybiztosok múltak (Papcsák Ferencet Budai Gyula követte, de a poszt 2012 novembere óta betöltetlen) az eredmények azonban sehogy sem jöttek. Nemhogy szocialista fejek nem hullottak, de az idő múlásával és a választások közeledtével Damoklész kardja egyre inkább a fideszes politikusok feje fölött lebeg. A szocialisták felelősségre vonása során számtalan ügy jelentéktelenedett el: a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásában nem sikerült bizonyítani a nagypolitika érintettségét; a bábolnai ménesbirtok ügyében Tátrai Miklóst nem jogerősen felmentették; az MSZP–SZDSZ-es vezetés idején történt fővárosi ingatlan-panamavádak sem nyertek bizonyítást a bíróságon és még a BKV-végkielégítések ügyében sincs érdemi előrelépés. Nagy várakozás előzte meg a Sukoró-ügyet, és éppen itt szenvedte el az elszámoltatási gépezet a legnagyobb pofont, ugyanis az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást Gyurcsány Ferenc ellen.
Mindezek alapján nem igényel különösebb elemzői kompetenciát az eddigi kormányzati teljesítmény értékelése. Ha nagyon profán módon akarnék fogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy „sok hűhó semmiért”. A kép azonban ennél sokkal árnyaltabb. Az egyik oldalon az elszámoltatás elégtelenségét rója fel egyre több kiábrándult – jobboldali – szavazó a Fidesz-KDNP kormánykoalíciónak. Ezzel szemben a kormányzat az igazságszolgáltatás függetlensége felett jár örömtáncot, hogy lám-lám, mégsem igazak azok az ellenzéki aggodalmak, melyek Magyarország jogállamiságát kétségbe vonják, hiszen az ügyészség és a bíróság mondta és mondja ki a végső szót az egyes ügyekben.
A szocialista kormányok hivatali ideje alatt elkövetett visszaélések ellen meghirdetett hosszú hadjáratban számos csatából került ki vesztesen a kormányzati elszámoltatás. A fideszes választási kampány egyik legkiemelkedőbb és a választópolgárok által is könnyen számon kérhető ígéretének teljesítése finoman fogalmazva is döcög. S mivel az eredmények sem az előre eltervezettek szerint jöttek, így maga a kormányzat sem volt érdekelt abban, hogy napirenden legyen az elszámoltatás. (Ékes bizonyítéka ennek az az egyszerű, kézenfekvő tény, hogy az elszámoltatási kormánybiztos honlapjára a legutóbbi bejegyzés 2012 augusztusában kerül fel.) Az egymást érő fiaskókat látván egy korábbi „sikertörténet” emlékképe idéződik fel: Keller László elszámoltatói tevékenysége is zátonyra futott a 2000-es évek első felében.
A kudarcok után azonban egy második esélyt kapott a kormányzat a kémkedési perben meghozott elsőfokú ítélettel. Távol álljon tőlem a hatalmi ágak, jelen esetben a végrehajtó és bírói hatalom összefonódását feltételezni az ítélet kihirdetésének dátuma kapcsán, de az időzítés egyszerűen tökéletes! Ez a döntés ugyanis egyszerre hallgattatta el az elszámoltatás eredményességét bíráló, egyre erősödő kritikus hangokat; bizonyította be, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország és mindezek fejében még a Gyurcsány-éra egyik meghatározó szereplőjét, egy toppolitikust is sikerült „elkapni”.
Már a szocialista kormányzás idején nőtt a társadalmi igény az elszámoltatásra, melyet kitűnő érzékkel artikulált a Fidesz a 2010-es kampányban. Utólag azonban már jól látszik, hogy a párt inkább a választók felől érkező túlzott elvárásoknak kívánt megfelelni és a politikai célok felülírták a realitást. Ez az út viszont könnyen egyirányúvá válhat, s a kirakatperek rémisztő világát vetítheti előre. A demokratikus értékek és a joguralom mellett való kiállás esetén nem fordulhat elő A tanú című film mára klasszikussá váló jelenetében Pelikán elvtárs tanúvallomását megkapva ezt mondja: „elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”. Rendkívül óvatos politikát kell tehát folytatnia a kormánynak, hiszen egyszerre kell kielégíteni a társadalmi igényeket, illetve vigyázni arra, hogy ne csorbuljon a jogállamiság.
Az elszámoltatásnak pártszínektől függetlenül folytatódnia kell, ugyanis egy fejlett demokráciában nem évülhet el a választott politikusok hatalommal való visszaélésének bűncselekménye. Tisztában vagyok azzal, hogy a korrupciót nem lehet egyik napról a másikra legyőzni, de ha a fokozatosság elvén halad a mindenkori kormányzat, akkor máris „fehérebben” láthatjuk majd a világot. A 4-es metró, a Bálna (lánykori nevén: CET) vagy a közmű-privatizáció ügyének lezárása kezdetnek nem is hangzik rosszul!
